Oldalak

2008. március 26., szerda

Kari Oktatási Bizottság

Úgy látom elég régen nem írtunk a Blogra, pedig volna mit, csak a folyamatban lévő ügyekről senki nem szeret beszámolni.
A minap voltunk páran egy Kari Oktatási Bizottságon, ahol Gyuri (alias Lajos) előterjesztését beszéltük át, mely lényegében arról szólt, hogy foglalkozni kellene a Karon zajló képzés PR-olásával, mert sajnos a felvételizni vágyó hallgatók igen kis százaléka tudja, hogy mit tanítanak nálunk. Sokszor nem tudják, hogy ha járművet szeretnének tervezni, vagy konstruktőrök akarnak lenni, akkor a Közlekedésmérnöki Karra kell jelentkezni, mert nálunk zajlik ilyen képzés.
Emellett felhívtuk a figyelmet a Kari Honlapra, illetve általában az elektronikus információközlésekre (Tanszéki honlapok). A jövőben remélhetőleg sikerül fejlődést előmozdítani ezen a téren.
Most nem is pazarolom a helyet, azért néha nézzetek rá a Blogra hátha felkerül valami új információ, illetve szavazzatok az aktuális kérdésekre. Üdv!

2008. március 13., csütörtök

Mentor Gárda tagfelvétel

Ha úgy érzed szívesen áldoznád fel idődet, hogy a kari közösségi életet szolgáld. Akkor jelentkezz! Feltétel: Aktív közlekedésmérnök hallgató, valamint 2008.03.27.-ig benyújtott pályázat. Pályázni a Hallgatói Irodából beszerezhető pályázati adatlapon lehet.
Bővebb infó: horvath.peter.robert(kukac)kozlekkar.hu

2008. március 6., csütörtök

Plakát vol 2.0

Mire megírtam az előző bejegyzést, máris kevesebb plakát volt található a hirdetőkön. Lehet unalmas, hogy megint ezen a témán lovagolok, de plakátot szerezni is az és plakátolni még unalmasabb. Ha ilyen jól le tudjátok szedni, akkor gyertek kirakni is! Mivel a két mozdulat inverz módon egységes energiabefektetéssel megvalósítható, IQ hányadosból sem kell több a kirakáshoz, mit az inverz művelet elvégzéséhez.

Van ám pár jó hír ez ügyben a plakátkollektor reakciós elemeknek. Hétfőtől a megmaradt Kenny-s plakátokat el lehet vinni a HK irodából, és még van egy harmadik fajta is. Ilyet még a hirdetőn sem láthattatok. Lehet rástartolni, hétfőn 15:00-kor nyit az iroda. :)

2008. március 5., szerda

Az első

Sziasztok.

Hát igen, a gyakori unszolásra végre én is írok a hk blogra, hogy miért csak most? Az ok elég prózai, mostanra sikerült kiderítenem a saját gmail címemet és jelszómat, eddig nem jutott eszembe... Van ez így, ehhez is egy HaBár-os sörözés kellett, hiába, senki sem fiatalodik... Kavington rulez.

Igen, megvan mi épp az aktuális, a népszavazás a tandíj megszüntetése miatt.

A HÖOK Kenny-s plakátja olyan jól sikerült, hogy 20 plakát a kihelyezést követő két napon belül felszívódott... Félve raktuk ki, csupán az ismerősök közt többet oszthattunk volna el, mint 20 db. A www.kozlekkar.hu-ról vagy a www.hook.hu-ról is le lehet tölteni digit formátumban. Nagy ötlet volt attól, aki kitalálta, az tuti.

Most itt van az újabb széria, a hirdetőkön láthatjátok, ez már Garrison bácsis (vagy nem is ő van rajta..? ), de ezen is van Kenny. Hagytam üzenetet a plakátgyűjtőknek a hirdetőkön. :) Légyszi csak a népszavazás után vigyétek el a hírdetőkről, elhiszem hogy tetszik, de már nagyon unjuk az állandó plakátolást és az újabb plakátok beszerzését... THX!

Más. Sokan kérdezitek, mi van a futógéppel, hát a beszerzés még mindig folyamatban van, ennyit tudok mondani. Viszont sikerült szereznünk egy használt lengő futógépet a kardioterembe. Kis karbantartásra szorul, még nem 100%-os, de ki lehet próbálni.

Jó sportolás mindenkinek, vasárnap meg irány szavazni. Üdv: Petya