Oldalak

2008. december 21., vasárnap

Szakirány, Mellékszakirány fórum

Sziasztok!

Nem tudom, hogy hányan olvassák most a blogot, de azért leírom:
A címben megnevezett fórumok ebben a félévben is meg lesznek tartva, csak kicsit eltolódott, és januárban kerül majd megrendezésre. Sajnos fejből nem emlékszem a dátumra, és nagy okosan fel sem írtam magamnak, de azt hiszem január 15-én délután. Mondom még egyszer nem biztos, csak mivel sokan kérdezték, megnyugtatás végett gyorsan leírtam.

Idén már nem hinném, hogy írok, úgyhogy Mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket, és Boldog Új Évet Kívánok!

2008. december 15., hétfő

PótZh ütközés

Kedves Mindenki!

Sajnos egyre több mostanában az olyasfajta panasz, ami eljut hozzám, hogy: "holnap (v holnapután) ütközik két (n) pótZh-m, nem lehet-e odébb csúsztatni?". Nem azért mondom ilyenkor, hogy nem lehet, mert lusta vagyok, hanem azért, mert ennyi idő alatt nem lehet. Az oktatónak termet kell foglalni, felügyelő tanárokat szerezni, kihirdetni minden hallgatónak, aki arra a tárgyra jár, hogy változott az időpont; ráadásul úgy kell a Zh-kat kijavítani, hogy a pótpótZh előtt legyen eredményhirdetés, ha valakinek nem sikerült, időben fel tudjon jelentkezni.
Másrészt ezek az időpontok nem most lettek kihirdetve. Ha kihirdetik, meg kell nézni, BESZÉLNI AZ OKTATÓVAL, mert nem harapnak, akármennyire is azt hiszik az emberek, vagy lehet szólni a HK-nak.
A pótZh-kat nem kell ütemezni, mivel nem kötelező a részvétel rajtuk, ezért ezen időpontokat mi (HK-sok) is csak akkor ismerjük, ha éppen érintettek vagyunk az egyik tárgyból.
További sok sikert a Zh-khoz!

2008. december 14., vasárnap

Pályázat

Még szeptemberben lett kiírva egy pályázat kollégiumok számára, melynek keretében a kollégiumok 3 dologra pályázhattak: tanulmányokat segítő berendezések, tárgyak, tanfolyamok..; kollégiumi mentor rendszer kialakítása; illetve egészséges életmóddal kapcsolatos dolgok.
Mi is elgondolkodtunk, hogy mi mire pályázhatnánk.
Kollégiumi mentor nálunk van, több felesleges, ezért erre nem tudtunk pályázni.
Az egészséges életmódon belül felmerült személyi tréner heti rendszerességgel való idehívása, illetve kollégiumi szauna létrehozása, de ezeket a későbbi megszervezés nehézségei miatt elvetettük (a szaunánál tűzvédelmi okok is közrejátszottak).
Viszont a tanulmányokkal foglalkozó pontot megragadtuk. Végül is sikerült 3800000 Ft-ot nyerni rajta, ami az alábbiakra lesz fordítva:
- egy új számítógépes terem létrehozása a mostani 4. emeleti tanuló helyén 12+1 db igen jó számítógéppel, projectorral. A tanuló szoba pedig elköltözik, hogy hová, még nem merem leírni, mert sok mindentől függ, de megijedni nem kell, eltűnni nem fog.
- 12 tanfolyamot írtunk össze, melyek igen széles rétűek: excel, delphi, c++, ansys, fluent, solid edge, catia, i-deas, matlab, mathcad...

Nem tudni még, hogy a pénz mikor fog megérkezni hozzánk, de az biztos, hogy április végéig el kell költeni, szóval remélhetőleg jövő ősztől tele leszünk mindenféle tanfolyamokkal itt helyben.

2008. december 1., hétfő

TDK Fórum

Igaz, kicsit későn - de nem véletlenül (nem akartam, hogy az előző bejegyzésem lejjebb kerüljön)- szeretnék gratulálni minden egyes TDK résztvevőnek, mind azoknak, akik helyezést értek el, mind azoknak, akik most nem.
Remélem, hogy sikerült mindenkinek értékes tapasztalatokat szerezni, melyek segíteni fogják a későbbiekben!
Ugyanitt szeretném megköszönni az Egyetemi Hallgatói Képviseletnek a Mi karunkra szánt összeget, illetve a szponzoroknak, akik idén igen szép összegekkel támogatták a rendezvényt!

2008. november 17., hétfő

2. Zh időszak

Közeleg a 2. Zh időszak, vagy már a nyakunkon is van, és ilyenkor nem egy utolsó dolog figyelembe venni pár dolgot, átgondolni, hogy miből mennyit és hogyan is kéne tanulni. A TVSZ 16. -a sajnos még mindig érvényben van. A bekezdések közül szeretném kiemelni, hogy a Zh-knak csak a fele pótolható. Vagyis ha egy 2 Zh-s tárgyból az első Zh-n megbuktál, akkor a 2.-at csont nélkül teljesíteni kell, különben n*1200 Ft fog rád kandikálni a neptunban a befizetési kötelezettségeknél a következő félévben. Ez a szabály sajnos akkor is érvényben van, ha a tárgykiírás nem így rendelkezik, vagy éppen mondjuk nincs. Ha esetleg egy tárgyfelelős azt mondja, hogy: "már pedig én megengedem, hogy pótold mindkettőt!", akkor TALÁN(!) lehet pótolni, de default érdemes arra készülni, hogy nem lehet.
Egyszóval gatyát felkötni, sok sikert az elkövetkezendő Zh-khoz!

Vizsgaidőszak: Kiírták már elvileg a vizsgákat neptunba, ezeket nézze át mindenki! Azért kell megnézni, mivel a Hallgatói Képviseletnek véleményezési joga van a kialakításban, ez a véleményezés első körben megvolt, de sajnos ilyenkor nem lehet minden hibát észrevenni, biztos maradtak (én például most futottam át másodszor, és megint találtam egy rakással). Másrészt több hagyományos képzésben lévő hallgató megkeresett azzal a problémával, hogy kevés időpontot írtak ki a tanszékek, és ezért a 6 hetes vizsgaidőszak nagyon lerövidült. Erről múlt héten beszélgettem egyet Dékán Úrral, és teljes mértékben igazat adott nekünk, úgyhogy ha valaki tud ilyen tárgyról, küldje már el minél hamarabb az oktatas@kozlekkar.hu email címre!

Jelenlegi nagy projektem a Nyílt nap szervezése, mely idén teljesen más kereteket fog ölteni, mint tavaly. Nem szeretném most leírni a részleteket, de ha lezajlik, mindenképpen írok róla egy beszámolót a Kari Tanácsnak, amit el lehet majd olvasni!

2008. október 29., szerda

Alkalmazott mérnöki matematika

Nem tudom, miért hangzik ez a név szörnyen, lehet azért, mert a matematika benne van, de hogy nagyon elrettentő a hallgatókra nézve, az már egyszer biztos.
Nyár közepén támadt az ötlet, hogy legyen egy tárgy ezen a néven (bár mondjuk ez a legkisebb részlet, mégis mindenki itt akad le), melynek lényege, hogy a tanult matematika ismereteket mérnöki alkalmazásokba fekteti. Az lett volna a cél, hogy a matematikára ne úgy gondoljunk, mint egy mumus tárgyra, amit minél előbb le kell küzdeni, hanem úgy, mint egy eszközre, amit akár tetszik, akár nem, minden területen alkalmazni kell valamilyen módon. Szerettem volna, ha van egy olyan tárgy, ahol nem azt mondják, hogy vannak halmazműveletek, meg ehhez egy-két tétel, hanem azt, hogy ez arra jó, hogy itt és itt használd majd később. Ne azt mondja ki, hogy egy 'n'-ed rendű térben (mert soha sem fogsz 3 dimenziónál többet látni) mit jelent a rotáció, hanem mondjuk megmutatni azt, hogy áramlástanban mekkora jelentőssége van, és amikor odakerülsz, ne úgy nézz, mint borjú az új kapura, hanem vedd észre, hogy egy differenciálegyenlet mit jelent, milyen mennyiségek milyen változását...
Dékán úrral beszéltem erről, akinek nagyon tetszett az ötlet (ezt azt hiszem már írtam is), és Zobory István professzor urat ajánlotta, hogy felkarolja az ügyet. Ő ugyanilyen lelkesedéssel állt neki a dolgoknak. Ilyen nézőpontra, mint professzor úr, elméleti matematikusok nagyon nehezen tudnak rávilágítani.
Ráadásul jelenleg - mivel a Kari Tanács még nem fogadta el a tárgyat, - nem jár érte kredit pont. Ellenben nincs számonkérés sem belőle, nem igényel plusz felkészülést nincsenek kötelezettségei (és ezt szeretném, ha majd egyszer elindul a tárgy, akkor sem a teljesíthetetlen számonkérésekről szólna). Egy következménye van: ha valaki bejár, többet fog tudni. És nem úgy kell tekinteni rá, hogy elveszi az időt más tárgytól, hanem úgy, hogy ezzel heti két órával (168-ból 2!) tulajdonképpen a matek kettest a zsebedben érezheted.
Hogy ne csak az elsősöknek beszéljek: nem emlékszel, hogy pontosan hogyan is voltak a lineáris leképezések? Mi a sajátérték vektor?... Itt a lehetőség, minek az érthetetlen jegyzetekkel bíbelődni, ha egyszer el is magyarázzák?!

Mindezek ellenére az elmúlt két alkalommal sajnos senki sem jelent meg ezeken az órákon...

Gyertek el, mert veszíteni nem tudtok vele!

2008. október 27., hétfő

Nyílvános Kari ZH Naptár

Nagyjából egy éve működik karunkon egy ZH naptár, mely a Google Naptár alapjain működik és tartalmazza mindazokat a zárthelyi időpontokat és helyszíneket, amelyekről tudomásunk van.
Eddigiekben úgy működött a naptár, hogy az oktatási felelősünk minden ZH-t felvitt a naptárba, melyekről tudomást szerzett, akár tanszékek által, akár e-mailek útján. (oktatas@kozlekkar.hu -ra küldött levél, mely tartalmazza a képzés nevét (BSc, MSc, osztatlan), tantárgy nevét, ZH időpontját, helyét és esetleges csoportbeosztását).
Amennyiben rendelkezel saját Google Naptárral, úgy lehetőség van arra is, hogy saját naptáradba integráld a nyilvános ZH naptárat, vagy azok egyes eseményeit (ZH időpontok). Sőt a saját naptáradban lévő ZH-ra "meghívhatod a ZH Naptárat" is, így később szerepelhet a közös naptárban is a ZH időpontja. Ez gördülékenyebbé és gyorsabbá teszi az időpontok felvitelét a kalendárba. Ha szeretnél élni ezzel a lehetőséggel kérd a naptár megosztását számodra. (Google Calendaron belül, vagy Google Mail-es cím elküldésével az oktatas@kozlekkar.hu-ra.

2008. október 5., vasárnap

Zh naptár

Egy olyan bejegyzést teszek most, amivel talán sikerül eloszlatnom egy-két kételyt, tévhitet.
Miért nem került ki a Zh naptár eddig a honlapra?
Egyszerű, mégis iszonyatosan idegesítő a válasz: nincsen kész. Szeretném gyorsan leírni, hogy hogyan működik ez a dolog:
Elvileg a regisztrációs hét kezdetéig a tanszékek elküldik azokat az időpontokat, amelyekben szeretnének Zh-t íratni a Kari Tanulmányi Bizottságnak (KTB). Mikor az összes tanszék beküldi az időpontokat, azokat a KTB összegyűjti egy excell táblázatba, és oktatási hetek szerint szétbontja, majd pedig rendezi, úgy, hogy minden TVSZ követelménynek megfeleljen. Ezek szerint a mintatanterv szerint haladóknak nem lehet egy héten 2 Zh-nál több; nem ütközhetnek mintatanterv szerinti tárgyakkal; órarendi blokkot kell biztosítani az első 5 félévben az idegen nyelvek számára; vizsgás tárgyakból nem lehet Zh-t íratni a 13. és 14. héten (tavasszal még el szoktuk érni, hogy Kari napok alatt se legyen Zh).
Általában mindig van ütközés, ilyenkor a bizottság megpróbálja úgy megváltoztatni a táblázatot, hogy a különböző tárgyak számonkérései egyenlő mértékben legyenek "mozgatva".
Amikor ez a táblázat készen van, a KTB elfogadja, majd kiküldi a tanszéki oktatási felelősöknek, akik továbbítják ezt a tárgyfelelősöknek. A tárgyfelelősök megpróbálnak termet szerezni a Zh-khoz, és ekkor jönnek a problémák: vannak olyan karok, amelyekre sokkal többen járnak, mint hozzánk, ezért délelőtti órákban nagyon nehéz termet szerezni például egy 300 fős társaságnak (kb 1200-1500 főnyi termek szükségesek). Ezért ki lett találva az, hogy az órarendbe be van építve heti két ún. Zh írás óra, amikorra le van foglalva 3 nagy előadó. Ezeket az időpontokat a tárgyfelelősök lefoglalják maguknak, így nem kell a szabad terem/szabad oktató problémával foglalkozni.

Ez persze a "mintafolyamat". A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a tanszékek nem küldik el az időpontokat, tisztelet a kivételnek (idén csak a Járműelemek és hajtások Tsz, illetve a Repülőgépek és Hajók Tsz tette meg). Ezért a tavalyi táblázat alapján a Hallgatói Képviselet "készít" egy idei táblázatot, amit aztán KTB ülésen előterjeszt, hogy ezzel se kelljen ott húzni az időt (mivel legalább 100-150 kérvényt is el kell bírálnia a KTB-nek egy ilyen ülés alkalmával). Majd ezek az időpontok ki vannak küldve, utána pedig még legalább 3 hét, mire sikerül egyeztetni minden oktatóval, mivel mindig vannak olyanok, akik kitalálnak egy teljesen más időpontot.

Miért írtam ezt le? Nagyon sok helyről hallottam vissza, hogy oktatók azt mondják, hogy a HK mondja meg, hogy mikor írathat Zh-t. Nem igaz! A HK-nak véleményezési joga van, és ezzel a joggal azt próbálja elérni, hogy a hallgatók folyamatosan tudjanak felkészülni órákra, legyen idejük (legalább egy minimális) a tanulásra.
Példa, hogyan nézne ki a másodévesek Zh-rendje, ha a HK nem ellenőrizné: 1-5. héten semmi, 6. héten 5 Zh, 7. héten 4 Zh, ezekből legalább kettő ütközne. Ennyi számokérésre nem lehet nem hogy normális, de inkább sehogy sem felkészülni, 9ből legalább 3-4 zakó lenne (ha nem több). Akkor az lenne a szöveg, hogy nem tanulunk...

Sajnos 5. oktatási hét kezdődik, és a Zh-k több, mint egy harmadáról nem tudom, hogy mikor kerülnek megírásra. Ezért nincsen még Zh naptár.

2008. október 3., péntek

Miért éppen Stand-up?

Az ősz általában a tradícionális közösségi programokkal telik (Szakestélyek, Kolinapok, Csatabárdásás, Gólyabál), amelyek 1-2 napra koncentrálnak és viszonylag tömörek (2-6 órán keresztül tartanak), de az emberek nem jönnek össze úgy, mint ahogyan tavasszal a Kari Napok miatt, amikor már hetekkel előtte együtt dolgoznak és kialakul a csapat. Elmozdulnak a gép elől, lekapcsolódnak a netről, és beszélgetnek szórakoznak együtt egy cél érdekében.
Persze az Egyetemi Napok összehozza a Kart, (itt is gratulálok a csapatnak, hogy megvédte a kupát), de utána nincs folytatás.
Ritka olyan eseményt teremteni, ami miatt nem csak a kollégiumban lakók, hanem a pestiek és a kolin kívüliek is egy helyre csődülnek.
Egész nyáron mocorgott bennem a gondolat, hogy a stand-up a Kari Napokon Kőhalm Zolival és előtte Maksa Zolival nagy sikert aratott, tehát igény az volna rá.
Az őszi félév szorgalmi időszaka alkalmasnak tűnt a rendszeres fellépésekre, amellyel a közönség tervezni tud, s a kacagás mellé jól esik egy laza vacsi is. Az egész pedig nem tart tovább 2 óránál, amit egy másnapi zh, vagy egy beadandó házi miatt nem kell kihagyni.

2008. szeptember 3., szerda

Oktatási dolgok

Ismét sikerült elhanyagolnom a blogot, pedig megfogadtam, hogy többet fogok rá írni.
Megpróbálom bepótolni a dolgokat:
Zajlik a felkészítő az elsősök számára, ennek szervezése mostanra minimálisra csökkent, már csak teremkulcsot kell mindig felvenni, vagy leadni.
Viszont tegnap délután voltam Dékán Úrnál egy megbeszélésen, aminek összefoglalóját most leírnám ide:
- Említetten neki, hogy szeretnénk létrehozni egy jegyzetkészítő öntevékeny kört, tetszett neki az elgondolás, de mondta, hogy még jogi oldalról körüljárja a dolgot.
- Tetszett neki az ötlet, hogy készítsünk egy szintfelmérőt a kari honlapon felvételizők részére, mondta, hogy segítséget fognak nyújtani benne oktatók is.
- Mondtam neki, hogy szóljon a tanszékekre az egyetemi képzést illetően, mert nem küldenek zh időpontokat, csütörtökön tanszékvezetői értekezleten sort kerít majd rá.
- az alkalmazott mérnöki matematika tárggyal annyira egyenesben vagyunk, hogy napokon belül beszélni fog róla Zobory professzorral, aztán intézik, és valószínűleg konzultáció formájában is el fog indulni még ősszel. Ez egy olyan tárgy lenne, melynek az a feladata, hogy a TTK által tanított matematikai ismeretek bővítése, azok mérnöki alkalmazása. Mivel elvileg óráról órára meg kell lennie annak, hogy mit tanulnak a hallgatók matematikából, így minden egyes témakörhöz lehetne mérnöki példákat hozni. Ezen példák persze csak bemutató jellegűek lennének, nem részletezné túlzottan a különböző problémákat, hanem azok kezelésének matematikai eszközeire helyezné a hangsúlyt.
- beszéltünk az OHV-ről, és benne volt, hogy valamerre mozduljunk el az ügyben, a vándorkupát, és a dicsőségfal létrehozását jó ötletnek tartotta. Mivel szankcionálni nem nagyon lehet az oktatókat, ezért inkább azokat jutalmazzuk, akik ezen felmérés alapján rászolgálnak.
- Mondtam neki a gyűjtő, illetve haladókurzus ötletet, úgy vázoltam fel neki, hogy a gyűjtőkurzus egy sima normális kurzus, mint az eddigiek, a haladó pedig több anyagot vesz, és kötelezően részt kell venni plusz konzultációkon, amelyek időpontját vagy belepasszítjuk az órarendbe, vagy pedig megbeszéléses alapon működne. Végül is arra jutottunk, hogy ez egy jó gondolat, úgyhogy összeállítok neki egy listát, hogy milyen tantárgyaknál lehetne erről szó, és jövő félévtől akár meg is próbálhatjuk a dolgot.
- Nem mellesleg mondta, hogy találkozott Rónyai professzorral, átnyálazták azt a panaszlistát a TTK-ról, amit küldtem neki még nyár elején, és Rónyai mondta, hogy mindenképpen javítani szeretnének ezeken, és ha van még valamilyen észrevétel, akkor arról is értesítsük mindenképpen.

Szerintem ezek nagy eredmények, és nagyon várom, hogy gyakorlatban is lássuk majd őket.

Más: ha annyi százasom lenne, ahány neptunos panaszt kaptam, milliomos lehetnék. Nem sajnáltatni akarom magamat, csak sajnos ezen problémákat én is csak továbbítani tudom, mivel nem tartozom a neptun fejlesztők, vagy üzemeltetők csoportjába.

Most viszont nem írnék többet, mert még egy ppt-t meg kell csinálnom a mechanika előkészítőre!

2008. szeptember 2., kedd

Nyár...

Üdv!
Ma megjegyezték nekem, hogy miért nem írunk a Blogra. Valóban kissé elhanyagoltuk...
Most írok pár sort, hogy mik történtek a nyáron.
A Hallgatói Iroda új "belsővel" rendelkezik, ugyanis a HK kicsit kicsinosította és színesre festette. Volt nyáron is kolifelvétel, az elsőéves hallgatók a PPP keretein belül felújított Kármán Tódor Kollégiumban kaptak helyet. Lezajlott augusztus folyamán a HK tábor, melyen főként a mentorgárda és különböző öntevékeny csoportok vezetői vettek részt és részesültek továbbképzésben.
Idén is volt gólyatábor, remélhetőleg a gólyák nagy örömére. A regisztrációs hét is nagyrészt az elsőéves hallgatókról szól. Képzés, felkészítő, programok, bulik...
Remélem mindenki kipihente magát a nyáron és újult erővel indul neki a következő félévnek! Azért a regisztrációs hetet mindenki használja még ki, de azért ne felejtsétek jelezni a tárgyfelvétellel kapcsolatos problémákat, véglegesíteni a kurzusokat, beiratni a maradék jegyet, majd leadni aaz indexet!
Minden jót!

2008. május 28., szerda

Tudósítás

Szervusztok!
Újra itt a meleg, jön nyár, és vizsgaidőszak van. Mindenki tanul, közd a kreditekért... De mi van a HK háza táján?!
Megalakultunk, már majdnem két hete... Az új emberek ismerkednek a feladataikkal, a kolifelelős küzd, hogy összel a számotokra legkedvezőbb helyzet alakuljon ki a kollégiumi férőhelyek terén. A programfelelős már elkezdte szervezni a gólyatábort (persze előtte még lesz Szakestély is, meg még ki tudja...). A sportfelelős szeretné bővíteni a sportolási lehetőségeket a kollégiumokban. Az iroda és kultúrfelelős épp a megújult mentorgárda munkáját kezdte el igazgatni. Az oktatási felelős közbenjár a vizsgahelyekért, valamint a tárgyfelvételi problémákkal kapcsolatban, miközben egy anyagot készít elő... stb.stb. Szóval mindenki végzi a dolgát...
Ti is végezzétek! Tanuljatok, hogy ősszel még magasabb osztöndíjindexekre adhassunk Tanulmányi Ösztöndíjat! :)
További Jó tanulást és pihenést!

2008. április 29., kedd

Bajnokcsapat !



Szeretnék gratulálni a karunkon működő Baross DSK röplabda csapatának, mégpedig azért, mert 100 %-os teljesítménnyel megnyerték az Universitas B bajnokságot és felkerültek az első osztályba! Nem akármilyen teljesítmény ez, köszönjük és büszkék vagyunk rátok, srácok!
Csatoltam egy fényképet, ez 04.28-án, az utolsó meccs után, és a pezsgőzés előtt készült a csapat gerincét alkotó közlekesekről. Csak így tovább srácok.

2008. április 28., hétfő

Tisztújító szavazás

Sajnos jó régen nem írtam a blogra, pedig szerettem volna, csak vagy nem volt időm, vagy elfelejtettem.
Mostani bejegyzésemet azért írom, mert szeretnék eloszlatni egy sztereotípiát. Megkérdezték tőlem, hogy kik lesznek HK-sok? A válasz semmitmondónak tűnik: akit megválasztatok.
Ennek ellenére mégis ez az igazság. Tudni kell, hogy mi a különbség HK és HÖK között. HÖK=Hallgatói Önkormányzat. HK=Hallgatói Képviselet. A HÖK-nek tagja minden egyetemre beiratkozott hallgató. A HK pedig ennek egy szerve, amely "képviseli" a többi hallgatót. Nálunk ez 11 főből áll. Feladataink igen sokrétűek, összefoglalni sem nagyon lehet. Az, hogy ki lesz HK-s, annyiben múlik rajtunk, hogy pár embert elkezdünk ösztökélni - akik valamennyire ismerik a "rendszert" -, hogy induljanak a választáson. Fontos, hogy ők terhelhetőek legyenek, képesek legyenek tanulmányaikat háttérbe szorítani, szabadidejüket teljesen feláldozni... Miért ismerőseink kerülnek be általában? Egyszerű, őket ismerjük, őróluk tudjuk, sejtjük, hogy mire képesek. Ettől függetlenül biztosan vannak mások is, de ha nem ismerjük őket, elég nehéz lenne megállapítani róluk akármit is. Ezért van az, hogy általában csak azon pár ember jelölteti magát, aki. Másoknak vagy kedve, vagy bátorsága nincs ahhoz, hogy elinduljon, és ezért van az, hogy egy szavazáson sokszor egy posztra egy ember jelölteti magát.

Szeretném hangsúlyozni, hogy a BÁRKI jelöltetheti magát! Abból a szempontból viszont nem rossz jóban lenni a leköszönő HK-sokkal, hogy az Ő munkájukat veszi át az illető, és ezt saját tapasztalatból mondom, hogy 2-3 hónap legalább kell, hogy valaki belejöjjön.
A jelölő urna a Hallgatói Irodában található, aki kedvet érez, dobja bele nevét, és azt, hogy melyik posztra jelentkezne!
Nem tudom, hányan olvassák ezt a bejegyzést, remélem minél többen, és talán eloszlatott egy-két tévhitet!

2008. április 27., vasárnap

Hősei egy letünt kornak...

Gondoljatok csak bele, 1990(1980!) előtt születettek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban,sőt még biztonsági öv se nagyon, viszont bizton tudhattuk,hogy a gyerekágyak festékében akadt bőven ólom.A gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak,nem volt semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval, és mikor bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem.Egész nap kint voltunk, a szüleink pedig csak sejtették, hogy élünk és megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogymobil.Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham.Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a sárkányfű, egyenes ági rokona.Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért.Étkezési szokásaink Schobert Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egyMCdonaldson edződött átlagos amerikai elhízott kisgyerek is helyből nyomna egy hátra szaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk a zsíroskenyérre,a kolbászra, a disznósajtra (ki tudja mit tettek bele), az iskolai menzára (ki tudja mit NEM tettek bele) és mégis itt vagyunk. A kakaóban nem volt A,B,C,D és E vitamin, viszont "bedeko"-nak hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból készült. A limonádét még magunknak kevertük és mosatlanul ettük a fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt, a WC pereme alatt pedig a baktériumok ezreinek a kolóniái telepedtek meg a még háborítatlan nyugalomban, a pre Domestos korban.

Ezek voltunk mi.

Hősök?

Talán.

Hősei egy letűnt kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül
mosolyognak...

2008. április 14., hétfő

A győztes és a vesztes

A győztesnek: mindig van egy terve,
A vesztesnek: mindig van egy kifogása.

A győztes: „Engedd, hogy segítsek Neked!”
A vesztes: „Nem az én feladatom!”

A győztes: minden problémára talál megoldást,
A vesztes: minden megoldásban talál problémát.

A győztes: összehasonlítja teljesítményét a céljaival.
A vesztes: összehasonlítja teljesítményét a másikéval.

A győztes: „Ez nehéz, de nem lehetetlen.”
A vesztes: „Ez lehetséges, de túl nehéz.”

A győztes: mindig egy része a válasznak,
A vesztes: mindig egy része a kérdésnek…

2008. március 26., szerda

Kari Oktatási Bizottság

Úgy látom elég régen nem írtunk a Blogra, pedig volna mit, csak a folyamatban lévő ügyekről senki nem szeret beszámolni.
A minap voltunk páran egy Kari Oktatási Bizottságon, ahol Gyuri (alias Lajos) előterjesztését beszéltük át, mely lényegében arról szólt, hogy foglalkozni kellene a Karon zajló képzés PR-olásával, mert sajnos a felvételizni vágyó hallgatók igen kis százaléka tudja, hogy mit tanítanak nálunk. Sokszor nem tudják, hogy ha járművet szeretnének tervezni, vagy konstruktőrök akarnak lenni, akkor a Közlekedésmérnöki Karra kell jelentkezni, mert nálunk zajlik ilyen képzés.
Emellett felhívtuk a figyelmet a Kari Honlapra, illetve általában az elektronikus információközlésekre (Tanszéki honlapok). A jövőben remélhetőleg sikerül fejlődést előmozdítani ezen a téren.
Most nem is pazarolom a helyet, azért néha nézzetek rá a Blogra hátha felkerül valami új információ, illetve szavazzatok az aktuális kérdésekre. Üdv!

2008. március 13., csütörtök

Mentor Gárda tagfelvétel

Ha úgy érzed szívesen áldoznád fel idődet, hogy a kari közösségi életet szolgáld. Akkor jelentkezz! Feltétel: Aktív közlekedésmérnök hallgató, valamint 2008.03.27.-ig benyújtott pályázat. Pályázni a Hallgatói Irodából beszerezhető pályázati adatlapon lehet.
Bővebb infó: horvath.peter.robert(kukac)kozlekkar.hu

2008. március 6., csütörtök

Plakát vol 2.0

Mire megírtam az előző bejegyzést, máris kevesebb plakát volt található a hirdetőkön. Lehet unalmas, hogy megint ezen a témán lovagolok, de plakátot szerezni is az és plakátolni még unalmasabb. Ha ilyen jól le tudjátok szedni, akkor gyertek kirakni is! Mivel a két mozdulat inverz módon egységes energiabefektetéssel megvalósítható, IQ hányadosból sem kell több a kirakáshoz, mit az inverz művelet elvégzéséhez.

Van ám pár jó hír ez ügyben a plakátkollektor reakciós elemeknek. Hétfőtől a megmaradt Kenny-s plakátokat el lehet vinni a HK irodából, és még van egy harmadik fajta is. Ilyet még a hirdetőn sem láthattatok. Lehet rástartolni, hétfőn 15:00-kor nyit az iroda. :)

2008. március 5., szerda

Az első

Sziasztok.

Hát igen, a gyakori unszolásra végre én is írok a hk blogra, hogy miért csak most? Az ok elég prózai, mostanra sikerült kiderítenem a saját gmail címemet és jelszómat, eddig nem jutott eszembe... Van ez így, ehhez is egy HaBár-os sörözés kellett, hiába, senki sem fiatalodik... Kavington rulez.

Igen, megvan mi épp az aktuális, a népszavazás a tandíj megszüntetése miatt.

A HÖOK Kenny-s plakátja olyan jól sikerült, hogy 20 plakát a kihelyezést követő két napon belül felszívódott... Félve raktuk ki, csupán az ismerősök közt többet oszthattunk volna el, mint 20 db. A www.kozlekkar.hu-ról vagy a www.hook.hu-ról is le lehet tölteni digit formátumban. Nagy ötlet volt attól, aki kitalálta, az tuti.

Most itt van az újabb széria, a hirdetőkön láthatjátok, ez már Garrison bácsis (vagy nem is ő van rajta..? ), de ezen is van Kenny. Hagytam üzenetet a plakátgyűjtőknek a hirdetőkön. :) Légyszi csak a népszavazás után vigyétek el a hírdetőkről, elhiszem hogy tetszik, de már nagyon unjuk az állandó plakátolást és az újabb plakátok beszerzését... THX!

Más. Sokan kérdezitek, mi van a futógéppel, hát a beszerzés még mindig folyamatban van, ennyit tudok mondani. Viszont sikerült szereznünk egy használt lengő futógépet a kardioterembe. Kis karbantartásra szorul, még nem 100%-os, de ki lehet próbálni.

Jó sportolás mindenkinek, vasárnap meg irány szavazni. Üdv: Petya

2008. február 15., péntek

Jegyzetek, ZH-k, tanulás

Szeretnék néhány gondolatot megosztani veletek.
Mióta tanulok (már-már 16 éve), őrült fontosnak tartom, hogy megfelelő tankönyvek, jegyzetek és segédanyagok álljanak a diákok rendelkezésére. Nyílván mindenki tudja, hogy ez miért fontos. Én személy szerint ha kapok egy szép könyvet, ha látok egy minőségi jegyzetet, szép képekkel, logikus, átlátható ábrákkal sokkal szívesebben állok neki tanulni, olvasgatni. A saját jegyzet nyilván jó, de a könyveknek még illatuk is van (vagy szaguk, de én új könyvekről beszélek). :)
No de Egyetemisták vagyunk, így elsősorban a legfontosabb az információ, a tartalom. Hát sajnos elég sok tantárgyból nem találhatók korszerű, jól szerkesztett, jelenlegi tantárgyprogramot megfelelően követő jegyzetek.
Érdekes dolog ez, mert mikor első éves voltam, azt meséltem otthon, hogy én olyan könyvből tanulok, amit az előadóm írt és amiből más főiskolán, egyetemen is tanítanak. Hát igen, ez a BME! Aztán eltelt pár év, és rájöttem, hogy azért vannak hiányosságok. Sajnos valamiért az oktatóink nem mindig motiváltak jegyzetgyártás terén...
Ha pedig nincs segédanyag, akkor a mi dolgunk is sokkal nehezebb. Az Egyetem más mint a középiskola, itt az embernek sokkal több dologgal kell foglalkoznia. Előfordul, hogy nem tud órára menni (akkor is előfordult, mikor még kisdiákok voltunk), aztán meg nem tudja, hogy hogyan szerezze meg az előző óra/órák anyagát.

Amiért elkezdtem ezt a bejegyzést:
Minden lehetőség adott, hogy egymást segítsük. Aki rendelkezik hiánytalan, tanulható előadás/gyakorlat jegyzettel szkennelje, gépelje, fényképezze... (töltse fel), hogy minél több, jobb forrás keletkezzen, mely segít, hogy javítsuk tanulmányi eredményünket. Akár össze is lehetne fogni ezt a dolgot, többen is foglalkozhatnának vele. Lenne aki gépel, lenne, aki szkennel... Micsoda egy hasznos Öntevékeny Csoport lehetne.

A másik, ami jóval kevesebb energiába kerül:
Osszuk meg egymással a ZH-ink időpontjait. Egy naptárban benne minden, látszik az ütközés, az időbeosztás... ennek szerintem nincs, aki ne örülne. Nézegessétek ITT, ha elfelejtitek a hivatkozást, a kozlekkar.hu-n mindig megtaláljátok. Ha hiányoljátok egyik ZH-tokat, akkor küldjétek e-mailben a megfelelő adatokkal (tantárgy, idő, hely, ha van: csoportbeosztás).

Remélem sikerült hasznos dolgokat írnom, ha nem mondtam újat, annak is örülök, mert az azt jelenti, hogy mindent tudtok és tájékozódtok. További jó tanulást, sikeres ZH-kat, jó bulikat...stb.stb.

2008. február 4., hétfő

Honlap projekt

Muszáj írnom pár sort a honlapról, mert az elmúlt pár órában megint dolgoztam rajta egy keveset, hogy még szebb és jobb legyen (ezt az elmúlt napokban többször megtettem). Nem kevés energiába és időbe kerül Gejzának és nekem, hogy a hivatalos weboldalunk hírei naprakészek legyenek és megfelelő formában közöljék nektek az információkat.
Ennek ellenére nagy szomorúsággal tölt el, mikor találkozom egy-két emberrel és azt hallom, hogy nem tudnak erről-arról... Aztán persze kiderül, hogy nem kapnak infomailt és eszükbe sem jut nézegetni a honlapot.
Nem lehet elégszer elmondani, hogy milyen fontos, hogy az ember tisztában legyen a körülötte zajló dolgokkal. A tudás hatalom... Az információ sokat ér... Időt és pénzt lehet vele megspórolni (vagy éppen keresni). :)
Konklúzió:
www.kozlekkar.hu
Infomail feliratkozás (jelezd e-mailben, névvel, e-mail címmel)

Tavaszi programajánló

A hamarosan kezdődő tavaszi félévben sem maradtok programok nélkül. Íme néhány, a teljesség igénye nélkül. Remélem sokatokkal találkozunk majd!

Az első két rendezvényünk feb. 13-án lesz. Nevezetesen egy tájékoztató este a BME-n igénybevehető külföldi ösztöndíjakról, lehetőségekről. Részletesen program a honlapunkon. Ez körübelül 20 óráig fog tartani, szóval még lesz elég időtök, hogy átérjetek a városligetbe, ahol is fél 9, 9 körül kezdődik majd a Jeges-est, amit három másik karral közösen szervezünk. Jegyeket a Hallgatói Irodában vehettek majd, illetve lesz lehetőség kedvezményes korcsolya bérlésre is, korlátozott számban. Részletekért figyeljétek a hirdetőket is.

A második héten sem maradtok rendezvény nélkül, ugyanis feb. 21-én csütön lesz egy kis bemelegítő Flekken party a BGK Dísztermében. Ital, étel, zene és egy meglepetés vendég, aki mindenki arcára mosolyt csal majd.

Gondolom sokan várjátok már a Karinapokat. Lehet szervezni a csapatokat, idén sem marad el! Az időpont előreláthatólag a 8. és 9. hét. Részletek hamarosan!

Reméljük ezekkel a rendezvényekkel színesíteni tudjuk majd a félévet. Már csak annyi kell, hogy eljöjjetek és érezzétek jól magatokat!

2008. január 30., szerda

A kolifelelős jelentése

Sziasztok!
Ha már így belejöttem, írok még ide...
Mondandóm egyik célja elmondani, hogy mivel is foglalkozom mostanában, hátha kíváncsi rá valaki. Nőként egyszerre több mindent is képes vagyok csinálni. :) Nem is tudom, melyik a legfontosabb.
Jelenleg is zajlik a koliigénylők leadása. Péntek este 20:00 a leadási határidő, hétfőre eredményt kell produkálni. Jó hétvégém lesz. Emellett foglalkozom a Házirend és a Kollégimi Felvételi Szabályzat átírásával, mivel sok minden már nem aktuális ezekben a szabályzatokban (változott a TJSZ, máshogy működik a koli, más igények vannak, stb.). Ha épp nem ezeket csinálom, akkor is számos tennivaló akad a kolival kapcsolatban, csak hogy említsek párat: leszervezni a ki-, át- és beköltözéseket, szobabeosztást készíteni, bejelenteni, ha kitörött az ablak a folyosón, stb., stb., stb.
És ezeket csak "szabadidőmben" csinálom, emelett én is ugyanúgy tanulok, épp diploma előtt állok, ugyanúgy hazavárnak hétvégente a szüleim, és ugyanúgy szeretne némi időt velem tölteni a barátom, a barátaim. Senki ne értsen félre, én most nem panaszkodom, csak tájékoztatok. És itt jegyezném meg mondnandóm másik célját.
Mivel sok a tennivaló, lassan kevésnek érzem magam ehhez egyedül, és jó lenne némi segítség. Aki szívesen dolgozna velem, segítene nekem, foglalkozna a kollégiumunk kis dolgaival, ha csak érdeklődik, hogy mi, hogyan van, akár rövid- akár hosszútávon, az semmiképpen ne felejtsen el bekopogni hozzám, vagy megállítani a folyosón, vagy a suliban, minél előbb... Nagyon örülnék némi segítségek.
Köszönöm, hogy ennyit elolvastál, lehet, hogy kicsit hosszú lett, de benne van, amit akartam.
Jók legyetek!
Üdv

2008. január 25., péntek

Kolidíj tartozások

Helló Mindenki!

Én is egy kis írásra adom a fejem, van néhány infó, amit tudatni szeretnék. Persze mivel mással lenne kapcsolatos, mint a kollégiummal :) .

Bele is vágok… Mint sok érdeklődő bizonyára tudja, január vége, február eleje a koliigénylések időszaka. Nemrég kaptam egy előzetes listát, a kollégiumi térítési díj hátralékosokról. Hát mit ne mondjak, ha verseny lenne a számokban a karok között, ebben is jók lennénk… Félretéve a viccet, a tartozások kifizetése azért fontos, mert a TJSZ 17.§ (8) szerint, nem vehető fel koliba olyan hallgató, akinek tartozása van.

Tehát kérnék mindenkit, hogy nézze meg, mivel is lóg, nehogy ez legyen az akadály a felvételnél!

Nem tartom célszerűnek a „szégyenfal” megoldást, hogy kiírjuk a koliba azok nevét, akik tartoznak, de ha nem csökkennek a számok, sajnos ezt kell tenni.

További jó kreditgyűjtögetést és kolijelentkezést!

2008. január 24., csütörtök

Kultúra támogató program

Szívesen mennél színházba, múzeumba... Itt a lehetőség. Ezt most mindamellett, hogy szórakozol még kedvezőbb áron is teheted meg. Egy adott előadásra, vagy tárlatra minimum 5 közlekedés mérnök hallgató vált jegyet akkora annak 40%-át/1500-Huf-ig/ a Hallgatói Képviselet átvállalja. A kedvezmény igénybevételéhez szükséges az adatlap, ami a Hallgatói Irodában átvehető nyitvatartási időben. A kitöltéséhez szükséges információkat az adatlap tartalmazza, leadni szintén a Hallgatói Irodában kell.

A támogatás mértékét a Hallgatói Képviselet bármikor módosíthatja.
A program visszavonásig érvényes.

Bővebb infó: horvath.peter.robert@kozlekkar.hu



2008. január 22., kedd

TÖLTS OHV-t ! ! !

Ahogy korábban már szó volt róla, megújult az Oktatás Hallgatói Véleményezése!
Sokakban felmerülhet a kérdés (fel is szokott, ezért hozom szóba), hogy ha már a neptunon kell kitölteni, akkor vajon megmarad-e az anonimitás. Természetesen IGEN! Senkinek nem kell aggódnia attól, hogy bármi módon hátrány éri emiatt.
Néhány gondolat, hogy miért érdemes kitölteni az OHV-t:
  1. Visszajelzést adsz az oktatóknak, hogy milyen munkát végeznek!
  2. Támpontot adsz a hallgatótársaidnak, hogy tanárválasztás esetén (természetesen ez csak abban az esetben érvényesül, ha van több kurzus, különböző oktatókkal és ha elég szemfüles a hallgató) a legjobb oktatót válassza ki.
  3. Érdemes szöveges véleményt is adni, hogy azok az oktatók, akiknek fontos a hallgatók véleménye, elolvashassák. Számukra ez adja a legtöbb információt, hogy mit csinálnak rosszul és mit jól.
  4. Pár perc alatt megvan, hisz az új kérdőív alig pár kérdésből áll (7), és a kérdések egyértelműek és könnyű őket megválaszolni.
  5. Otthon elektronikusan kitöltheted.
  6. Teljesen anoním nyilváníthatsz véleményt (természetesen a szöveges vélemények is azok).
  7. Te osztályozhatod le az oktatód munkáját.
  8. Reményeink szerint hosszú távon pozitív változást eredményez. Minek következményeképpen javul a szinvonal és a te diplomád is többet ér majd.
  9. Végül de nem utolsó sorban, idén is értékes nyereményeket sorsolnak ki a véleményezők között! (laptop, ajándékutalvány)
Most hirtelen ennyi jutott eszembe, de remélem ez is elég meggyőző volt. :)

Ne feledjétek, a jó vélemény elismerést, a rossz vélemény a megelégedettség hiányát okozza. Az ember teljesítményét pedig motiválja a megbecsülés és az elismerés iránti szükséglete.

2008. január 20., vasárnap

Keresztféléves tárgyak

Csak röviden írnék róluk.
Több tárgyból is próbáljuk elérni, hogy indítsanak keresztfélévet. Hol sikerrel, hol nem. Fontos, hogy megértsük azt, hogy ha nem indul egy tárgyból keresztfélév, akkor az nem azért van, mert gonoszak az oktatók, hanem vagy azért, mert kevés érdeklődő van, vagy pedig nincs kapacitása az adott tanszéknek. Mondhatjuk, hogy ha most nem indítanak keresztfélévet, akkor egy félév múlva nagyon sokan lesznek, de ezt fontos megérteni, hogy nem csak az adott tárgyat oktatják a tanszéken. Meg lehet nézni, hogy éppen mely másik tárgyakat tanítják az adott félévben, és azt is, hogy ez mennyi hallgatót jelent. Ebből észre lehet venni, hogy az őszi és tavaszi félévek nem mindig ugyanannyira veszik igénybe a tanszékeket.
Egy keresztfélév jelent plusz oktatókat, plusz tanteremigénylést (amiért fizetni kell), plusz ZH-kat..., amik eredetileg nem szerepelnek az adott félév eredeti tervei között. Van úgy, hogy ezt be lehet ütemezni, és van úgy, hogy nem.
Kérek mindenkit, hogy ezt is tartsa szem előtt!

Röviden a KTB ülésről

Sor került az idei első Kari Tanulmányi Bizottság ülésre 2008. január 17-én, melyen a HK részéről Szabó Viktor, Bella Dániel, Bicsák György és én (Váczi Attila) vettem részt. Ott voltak továbbá a tanszéki oktatási felelősök, illetve a bizottság oktató tagjai.
A fő téma a tavaszi féléves mintaterv szerinti ZH-k időpont egyeztetése volt, hogy minden a TVSz-nek megfelelően legyen. Ez úgy szokott folyni, hogy a tanszékek elküldik, hogy hányadik hétre tervezik a ZH-kat, ezt egy excel táblába összegyűjtjük, majd pedig elindul az osztozkodás, hogy ki mikor irathasson. A fő probléma az egy hétre eső ZH-k számával szokott lenni, fontos, hogy sikerüljön úgy összerakni a tervezetet, hogy egy hétre csak 2 essen. Nemsokára közzétesszük mi is ezt a táblázatot a hivatalos honlapunkon.
Ezután bemutattuk azt az anyagot, amit a tanszéki honlapokon megtalálható Tantárgyprogramokról illetve Tantárgykövetelményekről készítettünk. Mint tudjátok, az új TVSz igen jól leírja, hogy ezeknek mit kell tartalmaznia. Sajnos a tanszékek ezeket a dokumentumokat nem túl gyakran frissítik, találtunk olyat is, amit utoljára 2003-ban frissítettek. Ígéretet kaptunk, hogy a Tanszékek felülvizsgálják és javítják ezeket, majd közzéteszik weblapjaikon.
Körübelül ilyen egy KTB ülés. A hangulat általában elég oldott, ilyenkor a tanárok még inkább partnernek tekintenek minket. Szerencsére ez most is így volt.

2008. január 15., kedd

Kis pénz - nagy segítség

Mint a legutóbbi infomailben is olvashattátok, mi is csatlakoztunk az Unicef aprópénz-gyűjtő akciójához. Gondolom Ti is hallottatok róla, hogy tavasztól kivonják a forgalomból az 1 és 2 Forintos érméket. Ennek hatására több szervezet is elkezdte a gyűjtést, hogy ezek az érmék ne a fiókok mélyén maradjanak.

Az Unicef az összegyűjtött pénzt hazai illetve külföldi óvodák részére kívánja felajánlani.
Nekünk nincs más dolgunk, mint a fiókok mélyén, zsebekben, földön tárolt érméinket levinni a Hallgatói Irodába, ahol erre kialakított gyűjtő zacskókba rakhatjuk. Ha az akció végét ér az egészet bevisszük majd az Unicef budapesti irodájába.

Remélem segítetek is, hogy minél több pénzt tudjunk majd átadni, ezzel is segítve a rászorulókat.

2008. január 11., péntek

Vizsgaidőszakban is...

Sziasztok!
Nos elég régóta nem írtunk semmit, ezért most én betöltök pár sort. Megkezdődött az új év, tart még a vizsgaidőszak. Időnk "mint a tenger", gondolom hasonlóan jól telnek mindenkinek a napok. Mint látható volt a HK weboldalán, kiadták a rektori utasítást fizetési kötelezettségeinkről, lassan megkezdődik a szociális ösztöndíj pályázatok beadása, kollégiumi igénylés is elkezdődik, vannak új sporteszközök a koleszban, új OHV van, lesz majd TVSZ módosítás, a BGK-ban új sütők vannak, dolgozunk a honlapon, hogy szebb és jobb legyen, lesz még itt Tanulmányi Ügyrend, Pénzügyi Ügyrend, TJSZ változás is hamarosan... húúúú (És én még szigorlatozom is...)

Akartam még arról is írni, hogy NINCSEN PORSZÍVÓ a kollégiumban. Én úgy tudom elromlott ami van. A Kollégiumok Osztály azt mondta, hogy most nincs pénz újat venni, illetve megjavítani a porszívót. Ez baj, mert aztán meg csodálkozunk, hogy jönnek a csótányok...
Problémázott rajta a HK is egy darabig, aztán úgy döntöttünk, hogy beszerzünk a kollégistáknak porszívót, hogy addig is, amíg a kollégiumok osztálynak megjön a pénze, tudjanak a hallgatók szívni. :)

Persze mennyivel egyszerűbb lenne, ha nem romlana el... UGYE?! Mert ha ki lenne ürítve a porzsák, akkor nem égne le az a gép és még szívna is valamit. Hát ez már csak ilyen. De hát ürítéskor meg ugye porzik, meg hát miért pont én ürítsem, amikor más porszívozott vele előtte, szóval nem egyszerű dolog ez.
Vajon megoldást jelentene az, ha porzsák nélküli lenne a porszívó és csak ürítés után lehetne visszavinni? A portás így már látni fogja, hogy ki van-e ürítve, meg egy műanyag dobozt mégis könnyebb űríteni, mint egy szövetzsákot.
Remélem ha új porszívó lesz mindenki örömét leli benne és úgy fog rá vigyázni, mint a sajátjára (bár nekem mindig azt tanították, hogy a máséra jobban kell vigyázni, mint a sajátomra).
Majd egyszer lehet írok a WC kefe, WC ülőke, a WC lehúzó, vagyis a Toálett helyes használatáról is. :)

Tehát ami a lényeg, hamarosan az új tűzhelyek után, új porszívóval is bővül a kollégiumi "háztartás", valamint a Z. épületi könyvtárban bővült a kínálat és most már megtalálhatók a Kalkulusok is a BSc-s hallgatóknak.

A maradék vizsgákra sok sikert, utána meg jó szórakozást és pihenést kívánok mindenkinek!