Oldalak

2008. január 20., vasárnap

Röviden a KTB ülésről

Sor került az idei első Kari Tanulmányi Bizottság ülésre 2008. január 17-én, melyen a HK részéről Szabó Viktor, Bella Dániel, Bicsák György és én (Váczi Attila) vettem részt. Ott voltak továbbá a tanszéki oktatási felelősök, illetve a bizottság oktató tagjai.
A fő téma a tavaszi féléves mintaterv szerinti ZH-k időpont egyeztetése volt, hogy minden a TVSz-nek megfelelően legyen. Ez úgy szokott folyni, hogy a tanszékek elküldik, hogy hányadik hétre tervezik a ZH-kat, ezt egy excel táblába összegyűjtjük, majd pedig elindul az osztozkodás, hogy ki mikor irathasson. A fő probléma az egy hétre eső ZH-k számával szokott lenni, fontos, hogy sikerüljön úgy összerakni a tervezetet, hogy egy hétre csak 2 essen. Nemsokára közzétesszük mi is ezt a táblázatot a hivatalos honlapunkon.
Ezután bemutattuk azt az anyagot, amit a tanszéki honlapokon megtalálható Tantárgyprogramokról illetve Tantárgykövetelményekről készítettünk. Mint tudjátok, az új TVSz igen jól leírja, hogy ezeknek mit kell tartalmaznia. Sajnos a tanszékek ezeket a dokumentumokat nem túl gyakran frissítik, találtunk olyat is, amit utoljára 2003-ban frissítettek. Ígéretet kaptunk, hogy a Tanszékek felülvizsgálják és javítják ezeket, majd közzéteszik weblapjaikon.
Körübelül ilyen egy KTB ülés. A hangulat általában elég oldott, ilyenkor a tanárok még inkább partnernek tekintenek minket. Szerencsére ez most is így volt.

Nincsenek megjegyzések: